A túlpART Szerkesztősége Irodalmi Pályázatot hirdet.

Elolvasom »

15 éve merénylet áldozata lett

Ha netán lett volna olyan honfitársa, aki addig nem hallott róla (kevés akadhatott ilyen), 1956 nyarán bizonyosan megismerte nevét. Jichak Rabin, az izraeli hadsereg északi parancsnokságának vezetője felhívta bajtársait, hogy sajátítsák el az ejtőernyős ugrás fortélyait, majd a főtisztek közül maga a tábornok vetette le magát elsőként a repülőgépről.

Amikor néhány hónappal később a szuezi háborúban az izraeli hadsereg úgy nyerte meg a döntő, szárazföldi csatát a Sínai-félszigeten, hogy az egyedül járható hágókon ejtőernyősöket vetett be, bebizonyosodott Rabin stratégiai előrelátása is.

Az 1922-ben, Jeruzsálemben született Rabin életútja szinte tipikusnak volt mondható nemzedékében. Tel Avivban, a Kadourie mezőgazdasági iskolában végezte tanulmányait, hiszen a kibbucokba és mosávokba képzett agrárszakemberek kellettek. De közbeszóltak az önvédelmi harcok, s tizenkilenc esztendősen csatlakozott a Palmahhoz, amely a hol legális, hol illegális zsidó hadsereg, a Hagana elit alakulatának számított.

Szíriában esett át a tűzkeresztségen, a szövetségesek oldalán. A második világháborút követően vakmerő akciót vezet Cipruson, hogy a britek atliti táborából kiszabadítson 208 holokauszt-túlélőt, s az akkori Palesztinába vigye őket. Ez nem sikerült; nyolc hónapon át az angolok foglya.

Szabadulása után ismét a Pal-mahban tevékenykedik, mint a második dandár parancsnoka. Az Izrael kikiáltását követő függetlenségi háborúban (1948. május), amikor hat arab ország megtámadta az országot, a blokád alá vett Jeruzsálem védelmével bízták meg.

A szent várost, illetve annak az izraeliek kezén levő negyedeit megvédeni jelképes üggyé magasodott, s Rabin ismét bizonyíthatta páratlan képességeit.

A történelem iróniája, hogy az angolok volt foglya az ötvenes évek kezdetén Angliában, a Chamberly Staff College-ben képezheti magát tovább. Utána következett a már említett szuezi háború, amikor is a vezérkari főnök helyettese lesz, majd néhány nappal negyvenötödik születésnapja után vezérkari főnökként viszi végig az 1967-es júniusi háborút.

A negyven évvel ezelőtti háborúról azóta könyvtárnyi szakirodalom látott napvilágot. Szinte valamennyi az alapadatokból indul ki: Egyiptom, Szíria és Jordánia összlakossága akkor mintegy ötvenmilliót tett ki, Izraelé kétmillió-háromszázezret, de abból háromszázezer arab volt. Az arab hadseregekben 435 ezer katona harcolt; 415 repülőgéppel, 1950 harckocsival és önjáró löveggel rendelkeztek. Izraelnek 250 ezer embere, 300 repülőgépe, 1120 harckocsija és önjáró lövege volt.

Ahogyan később elmondta: tisztában volt vele, ha a tervezett szoros időbeli korlátokat túllépik, nehezen nyerhetik meg a háborút. A mozgósítás során például olyanokat is behívtak, akiket egy másik államban utolsóként szólítanának a hadseregbe, mert kulcsállásokat foglalnak el, „nélkülözhetetlenek”. Vállalták szinte az egész gazdasági élet megbénítását, azzal az elképzeléssel, hogy az elviselhetően rövid ideig fog tartani.

Az 1967-es júniusi háborúban ugyanazok a tartalékosok ültek egy harckocsiban, akik már 1956-ban is együtt harcoltak, s közben minden esztendőben 12–45 napos továbbképzésen vettek részt.

Az egyiptomiak szárazföldön felkészültek minden eshetőségre, arra viszont nem, hogy órák alatt, a földön semmisítik meg légierejüket.

A siker után Rabin, sok tábornok-társához hasonlóan, a politikára vált. Izrael washingtoni nagykövete lesz, ami természetesen nem egy diplomáciai poszt a sok közül, 1973-tól pedig munkapárti képviselő lesz a knesszetben, majd a jom kippúri háború viharait követően négy éven át miniszterelnök. Ekkor már nem annyira az arab szomszéd államok, hanem a palesztinok, és nem a reguláris hadseregek összecsapása, hanem a terrorizmus elleni fellépés jelenti a problémát.

Miniszterelnöksége után ellenzéki képviselő lesz, majd hat éven át védelmi miniszter. 1992 nyarától újra kormányfő – és valóban meghatározó alakja lesz Izraelnek.

Rabin, a háborúk hőse ekkor vált a béke hősévé. Végigvitte az oslói folyamatot, amely határozott a Palesztin Autonómia létrehozásáról, és személyesen is szót próbált érteni Arafattal.

Így fordult hozzá: „Mi, akárcsak ti, emberek vagyunk, akik házat építenek, fát ültetnek, és szeretni szeretnének. Együtt akarunk élni veletek, méltóságban, megértésben. Azt mondjuk nektek, elég! Imádkozzunk, hogy eljöjjön az a nap, amikor mindannyian azt mondjuk, búcsúzunk a fegyverektől.” Ezt a gondolatot százmilliók idézték egyetértőleg a televíziós képernyők előtt, az elismerés a Nobel-békedíj odaítélésében is kifejeződött.

De a két oldal szélsőségesei máig nem tudtak megbékélni a béke reményével: a palesztin terroristák folytatják merényleteiket, de Izraelben is vannak olyan elemek, akik katasztrófát idéznének elő.

Rabint 1995 novemberében egy Tel Aviv-i békegyűlésen egy Jigal Amir nevű elvakult, fanatikus izraeli gyilkolta meg. Amint egy izraeli lap írta méltatásában: „Ellátta az arab hadseregek baját, nem érte golyó a frontokon, de otthon életével fizetett a kézfogásért.”

Jigal Amir. A merénylő fanatikus vallásos fiatalember .

A merényletről készült videó ! Sajnos kevés látszik belőle !

A poszt a Hetek cikkének rövidítése .

Platón

Elolvasom »

Nem tudom mit tegyek!

Elolvasom »

LGT

Elolvasom »

Elolvasom »

És egy azóta elhalálozott Úr!

Elolvasom »

Veszélyben van az én hazám

Elolvasom »

Elolvasom »

Elolvasom »

Elolvasom »

Fradi - Újpest örökrangadó

Elolvasom »

Elolvasom »

Elolvasom »

Pedig ennél finomabban nem tudtam megfogalmazni.

Elolvasom »

Ki kivel? Hányszor? Hogyan?

Elolvasom »

Biztos sokan kimaradtak!

Elolvasom »

Amik működnek ha akarjuk, ha nem.

Elolvasom »

Ime itt van.

Elolvasom »

Inyenceknek!

Elolvasom »